Kulcskérdés 2

Komoly dilemmával állunk szemben, a gyerekeket és az ő önállóságukat illetően. Mert ugye lehet a szabályokat így is, és úgy is értelmezni. Hivatalosan  amíg a gyerek az iskolában tartózkodik, a mi (mármint tantónénik) felelősségünk alatt áll. Csakhogy megbújik ott a szabályok között egy olyan bekezdés, hogy bíznunk kell a gyerekekben, és el kell tudnunk dönteni, milyen feladatokat adunk egy iskolásnak. Ahogy az előző bejegyzésben említettem, néha meg kell küzdenünk olyan fura szörnyekkel, mint a lépcső, vagy az elfelejtett üzenőfüzet. Ha túl komolyan vesszük a szabályokat, akkor a nyolcéves kezét kell fognom, miközben pisil (na ez meg ugye aggályos…), ha meg túl lazán veszem, akkor rám szinte nem is lenne szükség. Nyilván azért ennél árnyaltabb a helyzet, minden esetre elgondolkodtató. 

Az igazgatónk, és a kollégáim is feladat el lettek állítva; a diri legutóbb arra kért minket, ne hagyjuk a gyereket magára, ne kísértsük a sorsot, nincs bóklászás az iskolában, mármint ilyesmit csak a felnőttek csinálhatnak, a diákok nem. Tehát, ha nem tudom megoldani, hogy a lurkót elkísérjem A-ból B-be, akkor a nebuló maradjon a popsiján. Ez alól csak és kizárólag a mosdó a kivétel. Amúgy meg mint a zebrák, tömegesen vándorlunk (kb olyan hangerővel is). Ha egy gyerek miatt húsznak kell két emeletet fel vagy le közlekednie, akkor a húsz gyerek együtt megy. Összetartás, minden körülmények között. A dolgot nehezíti (vagy épp könnyíti hmmmm…) az is, hogy a szülők csak nagyon indokolt esetben jöhetnek be az épületbe  (a vezetőségnek ezt a döntést meg kellett hoznia, nyilván nem ok nélkül). Így azt sem kérhetem, hogy az éppen aktuálisan betoppanó anyuka kísérje el Pistikét a gardróbig. Az előző blogbejegyzésben felvázolt szitu egyébként egy mindennapos, általános felelősségvállalási kérdés. Ha valami történne Pistikével, menne az egymásra mutogatás. A szabályok nem mindig igazodnak az élethez, és az értelmezésük is sokféle lehet. Akár be is lehetne vezetni a szabályértelmező kurzust, mert jelenleg olyan, mintha verset elemeznénk (az olvasó szerint a lila függöny a költő kielégítetlenségét jelzi, a költő szerint meg azt, hogy lila a függöny). Tehát a témával nem jutunk előre, a gyerekben hiába bízunk, és bíznak a szülei, ha a szabályok nem szavaznak bizalmat.