Ma van a diabétesz világnapja, úgyhogy ez a bejegyzés különösen aktuális. Remélem, azért nemcsak cukorbetegek olvassák, hisz pont egy olyan nyavajáról beszélünk, ami sok esetben a nem tudás és a nem akarás miatt alakul ki, és megelözhetö lenne. Nem vagyok orvos, és megszállott egészségrajongó sem, de az egészséges életmódot fontosnak tartom. Mielött belecsapnék a lecsóba, elöirányoznám, hogy néhány dologban lehet, hogy nem fog mindenkinek tetszeni a véleményem, és hogy a félreértéseket már most elkerüljem, jó, ha tudjátok rólam:
- nem vagyok a híve a mindenmentes diétáknak – hacsak orvos elö nem írja. Tehát ha te el akarod magaddal hitetni, hogy a szénhidrát/cukor/glutén/tej mentes étkezés mindenkinek jó, tedd, velem nem tudod. Nyilván az enzimhiányos betegségek, az ételallergia és rokonai más tészta, én most az egészséges szervezetröl beszélek. Az ember tartson önismeretet, amit nem bír a gyomra, ne egye, legyen mértékletes, és figyeljen oda az arányokra.
- az aktuális hóbortoktól – és azok elnevezésétöl falra mászok; paleo/atkins/fehérjepor/Evers-diéta és társaik. Nem mondom, hogy minden diéta hülyeség, de csak és kizárólag azt tudom elhinni, amire létezik egy tudományos magyarázat. Az, hogy anno az ösemberek is ezt ették, nekem nem tudományos. Mind meghaltak. Egytöl egyig. Szóval valamit elcsesztek. Pech. Az egyiptomiak is, de ök legalább arra rájöttek, hogy a holttestet hogy lehet épségben megörizni.
- Szerencsés alkat vagyok, mert szeretem a zöldségeket, imádom a salátákat, söt, még a brokkolit is. Emiatt kapok is néhány érthetetlen tekintetet a suliban, az osztályom egyszerüen képtelen elhinni, hogy vagyok képes ezt a zöld förmedvényt megenni
- Sokat fözök (állítólag jól – mert még senki nem kapott massziv hasmenést), és hajlandó vagyok olyan ételnek látszó dolgokat is felhasználni, amik nem a tisztitószerek között vannak, de látszólag ismeretlen eredetüek.
- nem vagyok édesszájú. Bár a kávét és a teát fél kilo cukorral iszom (szörnyü szokás, bünös vagyok, naponta imátkozom, hogy ne a pokolra jussak), ritkán eszem csokit vagy cukrot, sütit meg karácsonykor és a szülinapomon, meg talán párszor még az évben.
- Nem szeretem a palacsintát, a derelyét és a szilvás gombócot sem – emiatt is vezekelnem kell, hallgatom is, hogy nem vagyok ember.
- Finnyás vagyok, de bátor, aztán rá szoktam jönni, hogy bátor vagyok, de finnyás.
Nade! Ez egy sulis blog, úgyhogy szóljon a többi az oskoláról!
A menza kapcsán mi is tele vagyunk rémtörténetekkel, és sajnos a vádak egy része nem alaptalan. Ha nálatok is elöfordultak aggodalomra okot adó eksönök, kérlek, írjátok meg, szivesen olvasnék róla.
Kezdjük egy friss felméréssel, illetve annak eredményével: az osztrák gyerekek egyharmada túlsúlyos. A nemrégiben készült kutatás sajnos azt mutatja, hogy a legrosszabb helyzetben a nagyvárosban élö fiúk vannak. A harmadikasok több, mint 30 %-a jóval az átlag felett nyom (nem fekve, hanem a mérleget), és ezért többnyire a táplálkozás és nyilván a mozgásszegény életmód tehetö felelössé.
Na most nem lennék a cateringesek helyében. A helyzet ugyanis elég macerás, hisz mire a gyerek iskolába kerül, egy kialakult nézete van a táplálkozásról. Például, hogy a csoki finom,a cola cool, a zöldség ízetlen, és mennyivel menöbb lekvárosfánkot enni uzsira, mint egy zöldségekkel megdobált, pulykasonkás, sokmagvas kenyeret. A szülök meg sok esetben partnerek ebben, hisz a gyerek legalább ezt megeszi. Ez minden oldalról nehéz, és mi sem tömhetjük meg Pistikét, ha nem hajlandó ebédre zöldborsót enni. Föleg, hogy a szülök kifejezetten zokon veszik, ha szóvá tesszük a gyerek jóltápláltságát. Bármilyen udvariasan is fogalmazunk.
De hogy is néz ki az ebédeltetés a gyakorlatban?
Mákostészta mákosoknak
Az ebédeltetés a napközin keresztül zajlik, tízórait, uzsonnát a gyerekek maguk hoznak (van iskola, ahol ezt sem a szülök intézik, a mienk nem ilyen). Nálunk nem föznek az iskolákban, egy úgynevezett Catering-szerviz szállítja az ételeket elökészítve, amit a konyhán, speciális sütökben melegítenek fel, majd tálalják egy szintén speckó pulton, ami nem hagyja kihülni az ételt. Mellékelek képeket, senkit ne ijesszen meg a látvány, nyilván ezek nagyobb adagok, amiket felosztunk a gyerekek között. Nem egy éttermi szinvonal, a Michelin-csillaghoz meg még érintölegesen sincs köze, de lehetne rosszabb is. A Cateringesekröl annyit, hogy 2 nagy cég szállít az egész fövárosba, szóval menekülési lehetöség nem nagyon van.
Az ételek kiválasztása úgy történik, hogy kapunk egy órarend-szerü táblázatot, 4-féle étellel, levessel, desszerttel vagy gyümölccsel. Ebböl választunk két föételt, plusz vagy egy levest, vagy gyümölcsöt, vagy nasit. Ezt fogják majd az adott napon kiszállitani. A suli házszabálya, hogy heti maximum két édes föétel lehet. Bár viszonylag sokféle egészséges étel van a választékban, sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a
A zöld förmedvény középen a spenót, balra fött burgonya, a jobb szélsö pedig sajtos tészta
gyerekek inkább nem esznek, minthogy valami salátaszerüt lapátoljanak a tányérukra.
Paradicsomszósz. és rozslisztböl készült penne (a gyerekek észre sem vették a különbséget)
A kínálatban rendszeresen van fasírt, pizza, spagetti, palacsinta, szilvásgombóc, betüleves, szóval a népszerübb ételek. Próbaképpen volt halas hambi és cézár saláta is, de valószínüleg nem kaptak jó visszajelzést, mert azóta sem szerepelt az étlapon. A vallásos különbségek miatt egyébként szinte nincs a választékban sertéshús, ha van, külön kiemelik. Ne képedjetek el, megoldható, tényleg.
Ami fontos: volt egy vitám a szülökkel – nem tudom, milyen pletykából kiindulva felháborodtak, hogy olyan dolgokkal is etetjük (kvázi kényszeritjük) a gyerekeket, amit ök nem szeretnek. Nem tudom, mi okozott olyan mély traumát a lurkókban, hogy kollektíve azt érzik, ételfogyasztásra kényszeritjük öket, minden esetre sosem szólok bele, mit tesz a gyerek a tányérjára (hogy mennyit, azt igen, mert egy adag az egy adag, repetázni akkor lehet, ha mindenki evett). A saját szabályaimhoz egyébként ragaszkodom, és a kollégákkal is közlöm, ha máshogy dolgozom, mint ök.
Tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy az iskolás csoport megáll az ebédlö elött, az egyik társuk felolvassa a napi menüt, bemennek a menzára, kezet mosnak és sorba állnak (állítom karácsonykor nem áll senki annyit sorba, mint mi egy fél délután alatt). A gyerekek maguknak mernek hangsúlyozom – egy adag ételt (vagy még annyit sem), majd leülnek és elfogyasszák. Ha mindenki sorra került, és marad még, nyugodtan lehet még egy kört tenni, igyekszünk igazságosan elosztani a kiporciózott adagokat. Nyilván fött zöldségköretért ritkán állnak kétszer sorba, de ha palacsinta van, mi pajzsokkal és bukósisakkal vagyunk felfegyverkezve, mert vérre menö küzdelem folyik.
Számomra fontos, hogy az osztályommal együtt ebédeljek, hogy lássák, hogy egy összetartozó közösség vagyunk, hogy amit én is megeszek, abba senki nem fog belehalni. Sosem zavart, ha a gyerekek kidobták a kaját (bünös vagyok, mert mire tanitom öket), de nekik ez egy tapasztalatszerzés. Nem ismernek mindent, mindig javaslom, kostolják meg, inkább tegyenek egy próbakört, merjenek egy kicsit a táljukba, és ha ízlik, kapnak egy teljes adagot. Vannak, akik mindent megesznek, a lekváros buktát is összekeverik a gulyással, de van, aki csak azt eszi, amit otthonról ismer. Ahol a szülök jól föznek, a gyerekek finnyásabbak (már értitek, én miért vagyok válogatós). Az ebéd végeztével a tányérokat, poharakat evöeszközöket az iskolások pakolják el, a szalvéta a papirszemétbe, az ételmaradék az ételes vödörbe kerül. Az asztalt az étkezés végén le kell mosni, és csendben várni, amig a többiek végeznek (ez utóbbi esélytelen).
Hogy kinek mik a prioritásai, változó, az étkezés fél óra (böven elég, sokszor sok is), ezalatt nincs pisikaki. Lehetöség van elötte-utána mosdóba menni, de a bacikat a sloziból nem engedem behordani, ezért a gyerekek nálam nem mehetnek ki a menzáról. Ezt tudják is, nem is szokott problémát okozni. A kaja egyébként ehetö, és mindent meg lehet reklamálni, ha úgy van, meg is szoktuk. Ami rossz, nem kell elfogadni, és azt veszem észre, a beszállító cég különösen jól kezeli a panaszokat.
Kommentek