Sikerült megint egy jóóóóó unalmas címet találnom, pedig a téma nem is annyira uncsi. A két fogalmat viszont érdemes ketté választani, bár sokszor sok tekintetben egyként gondolunk rájuk.
A nyelvi integrációt felfoghatjuk úgy is, hogy valaki megtanulta az adott ország nyelvét, és van, aki nem. Ha megtanulta (logisch) integrálódott, ha nem, nem. Ezt a témát viszont én nem zárnám le ennyivel. Ha tudsz németül, de nem tudod, mit jelent az, hogy “mir ist Wurst”, akkor osztrákiában nem integrálódtál (100%-ban semmiképp). Mert a nekem kolbász nem a restiben a rendelést jelenti, hanem a “tojok rá” bécsi megfelelöje. Ezt mondjuk Németországban is ellöheted, de ott tényleg kolbászt kapsz cserébe. Ezzel a helyzettel – mármint a nyelvi integrációval, és nem a kolbásszal – a Magyarországon dolgozó pedagógusok viszonylag ritkán találkoznak, hisz odahaza kuriózumnak számit, ha valaki küffödröl jött, nálunk meg az a kuriózum, ha valaki 100 %-os osztrák. Mondjuk ebbe a történelem is jócskán bezavar, de ez most a mi szempontunkból lényegtelen. Arra tehát, hogy feladatként kapjuk a német nyelv megtanítását, viszonylag nagy esély van (Bécsben – vidéken azért nyilván ez teljesen máshogy néz ki). Erre azonban fel vagyunk készülve. Most szólok, hogy aki nem érti a nyelvet, akkor sem fogja érteni, ha hangosabban beszélsz, úgyhogy ez a módszer nem jó, mi sem így szoktuk. De akkor hogyan néz ki mindez élesben? Namost. Talán mondtam, hogy nem beszélek hibátlanul németül, és olyan erös magyar akcentusom van, hogy Fekete Lacit simán leterítem vele. De a nyelvet folyamatosan használjuk, csak nagyon kivételes esetben beszélhetnek a más országból érkezök anyanyelven (hacsak nem a német az). A szülöknek is rendszeresen elmondom, szivesen segítek a fordításban, tolmácsolásban, de csak abban az esetben, ha erre valóban szükség van. Nem szeretem, ha kihasználnak, mert azt gondolom, aki ebben az országban boldogulni akar, annak kell ismernie a nyelvet. Egy itt élö felnöttnek tudni kell formanyomtatványokat kitölteni, szabadságot kérni, elolvasni egy értesítést vagy csak szimplán feladni egy csekket (az még szebb, ha arról is fogalmunk van, mit fizetünk be). Ehhez tanulni kell, ez van. A gyerekek könnyü helyzeben vannak, rengeteg kiváló nyelvfejlesztö játék, rejtvény, olvasmány áll rendelkezésre. És a legfontosabb, hogy érthetöen el kell tudni mondani, ha ki szeretnénk menni a mosdóba (ez nem mindenkinek evidens). Ezeket napi szinten alkalmazzuk, senki sem sértödhet meg, ha kijavítjuk, és megpróbálunk legközelebb nyelvtanilag is helyes mondatot alkotni. A gyereknek nem kell éreznie, hogy nyomás alatt van, ha elhibáz egy mondatot, és senkit nem fikázunk, ha valamit rosszul mond (ha én hibázom, igyekszem mindig egy poénnal ellöni). Fontos, hogy a lurkók is megismerjenek más nyelveket, csak ne káromkodni tanuljanak meg elöször.
A kulturális integrációt viszont nem nyomatékosítanám annyira, mint a nyelvit. Mindenki megtarthatja az otthonról hozott (jó) szokásait. Nem gondolom, hogy bármely államnak teljesen homogénné kéne válnia. Nem vagyunk közlekedési táblák, nem kell, hogy mindig értsék, mit miért csinálunk. A kultúra és a kulturáltság nem egy fogalom, ha valaki suttyó módon viselkedik, az kulturálatlan, aki viszont próbál beilleszkedni egy idegen közegbe, de nem sikerül neki, sem válik kulturtalanná (ha létezik egyáltalán ilyen szó). A kulturális integráció lényege a szememben sokkal inkább az, hogy az adott ország szokásait, ünnepeit, hagyományait tiszteletben tartjuk, ha akarunk, együtt ünneplünk, ha meg nem, akkor legalább elfogadjuk, hogy ilyen is van, és nem próbálunk meggyözni senkit, hogy nálunk ez sokkal menöbb.
Egyébként bármely területéröl is beszélünk az integrációnak, a legfontosabb pontja a tisztelet. Tisztelni a nyelvet, a kulturát, a szokásokat, de legföképp az embert.
Kommentek