Az iskola megátalkodott höse – a pedagógus

…és akkor most jöjjön az ellenségek ellensége. A minden hájjal megkent. A probléma elsödleges forrása. Az ördögtöl való. Akinek nincs más boldogsága, csak a gyerekek kínzása, a szülök kritizálása, a neveltetés felülbírálása. A katedra gyilkos tekintettel megáldott jövörombolója. A pedagógus. 

Nem tudom, kinek milyen élményei voltak diák korában, de én mindig is szerettem az iskolát. Soha nem akartam tanár lenni, de a sulit, mint közösségi teret nagyon bírtam. Lehetett érdekes kétismeretes egyenletekröl dumcsizni, sztárpletykákat többszáz évvel ezelöttröl olvasni, hülyülni, és mindig tanultunk valami újat. Leginkább olyat, ami engem sosem érdekelt, de legalább eltelt vele az idö. A könyveket is szerettem. Kipingálni. Ha nem voltak benne képek, akkor a betüközöket. Nekem sosem volt azzal bajom, hogy tanuljak. Ezért aztán a pedagógusokról sem volt nagyon negativ véleményem. De voltak osztálytársaim, akiknek az iskola csalódás volt. És azt napi szinten megtapasztalom, hogy azok a ma már felnöttek, akiket anno a suli hülyére vett, még most is rossz véleménnyel vannak a tanárokról. Pedig a pedagógus nem akar mást, csak tanítani. Ehhez viszont szükség van

• elhivatottságra
• kreativitásra
• és egy olyan fajta szemléletre, ami minden körülményhez igazodni tud

Sokszor hallom, hogy Ausztriában mennyivel jobban müködik az oktatás. Pedig itt sem gurul a kocka. Képzeljetek el egy osztálytermet 24 gyerekkel, akikböl 5-en beszélik anyanyelvi szinten az alapnyelvet, egy része a gyerekeknek pedig nemhogy töri, hanem egyáltalán nem érti, mit mond nekik az osztálytárs, és nem a hangzavar, hanem a közös szavak hiánya miatt.

A vallásról csak annyit, hogy nálunk ez senkit nem érdekel. A gyerekek még sokszor nem is értik, miért számít, hogy valaki eszik-e disznóhúst vagy sem. Ha egy család nem, vagy más idöpontban ünnepli a Karácsonyt, elmondja, náluk ez hogy van, vagy mi van helyette. Pusztán mert érdekes.

Vannak lurkók, akik nem étkeznek evöeszközzel, és vannak, akik a vacsorát a földön ülve fogyasztják el. Vannak, akik számára egy egyszerü kézfogás már túl intimnek számít, és egyeseknél a nem az igen, az igen a nem. De a gyerekeknek van egy közös nyelve, ahol nem számít a hovatartozás, a vallás, a szokások. Ez a nyelv a játék. A napközistanárnak meg az a feladata, hogy megtanítsa a gyerekeket játszani. Mert bár közben többnyire ösztönösen viselkednek, a frusztrációikat ezalatt élik ki. Mivel  minden tettük otthonról hozott viselkedésminták halmaza, sokszor akadnak nehézségek, többnyire veszekedések. Hogy a tantónéni ilyenkor beavatkozik-e, az leginkább a helyzettöl függ. 

Aki a pedagógusi pályát választja, potenciális céltáblává válik. Elöször csak szivacslabdával vagy gumitappancsos dartsszal dobálják, de aztán már élesben megy. A megfelelöen stabil, kevlarmellényes tanárokat késsel, molotov-koktéllal, majd vállról indítható rakétával is megcélozzák. Ezért aztán a kötél idegzet ide kevés. Aki hajlamos spontán öngyulladásra, inkább ne akarjon másokat (ki)oktatni. Ez a munka nemcsak abból áll, hogy elmondjuk naponta ötször, hogy a bányászvizsga tételei között nem szerepel a mutatóujjas légútvájárkodás. Állni kell a sarat, ha a gyerekek hangosak, ha a szülöknek rossz napja van, vagy ha az igazgató csalánra pisilt. De ha csak ennyi lenne a munkánk, mindenki boldogan menne haza. Ha egy gyerek rossz, nekünk nem megjavítani kell, mint egy rozoga trabantot. Meg kell tudni, mi a viselkedésének az oka. És itt jönnek azok a háttérinformációk, amiket bárcsak ne is hallanánk. Alkoholizmus, drogok, agresszió, bántalmazás, adósságok, botrányok, betegségek, tragédiák. A Barátok köztben sincs annyi szenvedély és ármánykodás, mint néhány családban. Mi vállaltuk ezt, a munkánkkal jár, meg kell emészteni, ahogy azt is, hogy a gyerekek mindezt nem egy 3D-s imaxmoziban látják. A gyerekek élesben szemlélik, hallják, tapintják, szagolják a rosszat. És ha csak 1 nebuló van az osztályban, aki ilyen családba születik, már borulnak a didaktikai sablonok, amiket belénktukmálnak az egyetemen. 

Egy jó tanár rengeteg szeretetet kap, de az érzelmeket tudni kell kezelni. A kicsik minden apró érzelmi megnyilvánulást észre vesznek, és a felnött nem hibázhat. Emellett rengeteg az elvárás: kreativitás, szorgalom, energikusság, nyolcoktávos énekhang, radarszemek, teleszkópos kar, és lézertekintetes gyógyítás. Legyen anya, apa, tesvtér, nagyszülö, háziállat, tamagocsi, fidget spinner helyzettöl és körülménytöl függöen. És mindemellett legyen a szülökkel megértö, hisz öket az érzelmek irányítják, és el kell tudni fogadni, hogy számukra a saját gyermekük az elsö. Komoly vállalkozás ez, de humorérzék nélkül csak kemény mindennapok várnának ránk, és hazavinnénk mindazt a lelki terhet, ami az iskola kapuján belépve burul a nyakunkba.