Kindertojások

Ha tudod hol van Ausztria (nem Ausztrália – az egyik szomszédos Magyarországgal, a másikban meg vannak kenguruk, gyárilag), akkor azzal is tisztában lehetsz, hogy rengeteg országból kerülnek ide letelepedni vágyó emberek.

Amikor a kiváncsi emberek a munkámmal kapcsolatban kérdeznek, a leginkább az érdekli öket, hogy tanitok-e magyar gyerekeket. Mindig elmondom, hogy igen, meg más nemzetiségüeket is. Mivel az emberek ilyenkor automatikusan a háborús övezetböl érkezökre asszociálnak, külön szoktam hangsúlyozni, hogy  minden ország gyermeke háborús övezetböl jön. A horvátoknál, a lengyeleknél, az ugandaiaknál, a nazguloknál, az ogréknél, de még a tasmán ördögöknél is volt a történelmük során háború. Alapvetöen nem a származására, a státuszára vagy az anyanyelvére vagyok kiváncsi, hanem hogy a nebuló be tud-e illeszkedni, vagy sem. Ez meg sokkal inkább egyén, mint származásfüggö. Valaki vagy felveszi az integrációs induló ritmusát, vagy sem. Az anyanyelvnek annyiban van szerepe, hogy vagy találunk valakit a környéken, aki segit fordítani, vagy nem. Mivel az integráció egy elég összetett téma, ezzel több lépésben fogok foglalkozni, most jöjjenek a gyerekek. 

Tudjátok, ök azok, akik naponta több órát foglalatoskodnak azzal, hogy kibányásszák az orrukból az oda – szerintük – nem illö dolgokat. Velük irtózatosan kell vigyázni, több okból is;

• egyrészt mindent megjegyeznek (melyik cipö, mikor volt rajtam, mikor volt utoljára kilakkozva a körmöm, mikor emlitettem, hogy van egy macskám, nem ettem meg tegnap ebédre a palacsintát, és csütörtökönként sietnem kell, mert negyedkor megy a vonatom, ha lekésem, fél órát kell várnom). 
• Mindent észre vesznek (kabátban és cipöben mentem fel a harmadikra (pedig mindig papucs van rajtam), máshogy van fésülve a hajam (valójában meg sem fésültem), nem tea van a menö flakonomban, hanem limonádé, és lecseréltem az egyik kulcstartómat)
• szemükben a pedagógus nem hibázhat: Viktória, megint rosszul mondtad (már vagy hatszor), de tegnap még arról volt szó, hogy…, elfelejtettél hazaküldeni félkor (nem felejtettelek el, szándékosan pumpálom fel a szüleid vérnyomását, hogy aztán az igazgató engem vonjon kérdöre)
• és a tantónéni/bácsi nem dobálhat üres igéreteket …azt igérted, hogy…(mondtam már, hogy mindent megjegyeznek?)

Egyébként meg tényleg olyanok, mint a kindertojások. És most nem arra gondolok, hogy ha felnyitod, a belseje meglepetést tartogat – sosem szedtem ketté gyereket, lövésem sincs, hogy meglepödnék-e attól, amit látok. Viszont mindenkit felviditanak, az embernek bármilyen rossz napja van. Csak egy szösszenet:

Valamelyik délután annyira uralkodott a káosz, hogy szívem szerint bezártam volna magam a budiba (nem lehet, megtalálnak, becsúsztatnak egy levelet az ajtó alatt, átdugnak egy drótot a kulcslyukon, hogy szabaditsd ki magad, és ha ez sem müködik, a csöveken keresztül találnak meg, hogy le se tudd húzni magad). Szóval épp az osztályban játszottunk, amikor négy kissrác kitalálta, hogy barkácsórát tartanak. Szabad kezet adtam, a héten már volt elég feladatosdi. Papirból összeragasztottak egy nagyjából másfél méteres valamit, lebegö oldalakkal, és két lyukat vágtak az egyik felére, pont akkorát, hogy ki lehessen rajta látni. Az egyik gyerek felhúzta a fejére, odajött hozzám, és bemutatta Hasmenést (!!!) az osztály szellemét. Miután mindenki kiröhögte magát, félretették a Hasmenésüket, és kerestek új elfoglaltságot.

Egyébként akármilyen lököttek, idegesitöek, fárasztóak, ragacsosak, hangosak és veszélyesek, igazán soha nem tudok rájuk haragudni. És ezt mindig szem elött tartom, amikor néha napján konfliktusba keveredek a szülökkel.