Az unalmas hétköznapok

Unalmas hétköznap egy napközistanár esetében az, amikor csak egy(száz) gyerekkel többre kell vigyáznod, mint ami a listádon van, fél hatra csak egy lurkó marad, akiért nem értek oda a szülök, megússza a csoport hat horzsolással, négy lila folttal, egy orrvérzéssel, és 12 hisztivel (Mielött bárki azt hinné, hogy véresre kalapáljuk a gyerekeket, gyorsan eloszlatom a kételyeket: a harmadikon van az osztályunk, mire leérünk, legalább hárman végignyalják úgy a lépcsöt, hogy Keleti Ágnes azonnal zsebre is teheti a talajon és felemás korláton szerzett olimpiai aranyait). Nincs az a Winchester, ami képes lenne tárolni azt a mennyiségü sérülést, amit egy iskolányi gyerek naponta csupán a “nem csináltam semmit” tevékenységgel beszerez.

De hogy is néz ki egy OVS (Nyitott suli)-ban dolgozó napközistanár hétköznapja:

  1. Bemegy a tanáriba, megpróbálja üdvözölni az igazgatót, s ezáltal begyüjteni a legújabb sztárhíreket (X anyuka nem fizetett ebédet, Y anyuka rosszul töltött ki egy formanyomtatványt, Z apuka reklamált, mert látott egy gyereket, aki felemelte a kezét egy másikra, és lehet, meg akarta ütni, de hol volt a pedagógus ezalatt. U család nem lett értesítve, hogy pénteken csak 5-ig vagyunk, és különben is, miért nem megyünk az udvarra, hisz ma csak kicsit esik az esö, és mindössze 200 km/órás szél fúj. Mi az nekünk?).
  2. Miután vagy hatvan dolgot megjegyzett, a tantónéni összeszedi (jobb esetben csak a) saját csoportját, meggyöz végtelen számú gyereket, hogy az orrtúrás ma már nem menö (peinlich – fúúúúj), és lebeszél egy fél iskolát a folyosón való futkosásról (reménytelen)
  3.  Elindul az ebédlö felé, és igyekszik útközben nem elhagyni a csoportját
  4. Ebédelteti a gyerekeket
  5. Ebédelteti a gyerekeket, akik idöközben elkallódtak
  6. Megkeresi a maradék kallódó csoportot, mert a konyhásnéni már kicsit türelmetlen
  7. Sorba állítja a gyerekeket.
  8. Konstatálja, hogy vannak még kallódók
  9. Felhívja a kallódók figyelmét a sorban állás lehetöségére
  10. Meggyözi a notorius orrtúrókat, hogy ez tényleg überciki
  11. Kitereli a csoportot a friss levegöre, és meggyözi magát, hogy a nehezén már túl van.
  12. Leállít négy veszekedést, két hisztit, és töménytelen mennyiségü hütötasakkal és antiallergén ragtapasszal felfegyverkezve rója a köröket az udvaron.  Közben radarként figyeli a szenvedélyes orrtúrókat, és elküld 28 mutatóujjat szappanos wellnessre.
  13. Összegyüjti az osztályát, és felküldi tanulószobára öket. Közben 6 gyereknek hirtelen migrénje lett, négynek meg fáj a hasa, de sebaj!
  14. Miután megnyugodott, hogy a csapata letudta az elsö nagyobb köröket, lenyomja az egészet még egy osztállyal. 
  15. Mondtam már, hogy vannak gyerekek, akik túrják az orrukat?
  16. Vége a tanulószobának, föhösünk begyüjti az elvileg leadott létszámmal megegyezö számú gyereket.
  17. Elküldi öket a tornacipöért, és betereli öket a tornaterembe. 
  18. Visszaküld pár gyereket a tornacipöért
  19. Kipróbál vagy hat játékot, mire rájön, hogy úgyis mindenki kidobósozni akar.
  20. Ellát 8 szivacslabda által okozott brutális sérülést, és közli a mártírokkal, hogy van még egy lehetöségük potenciális célponttá válni
  21. Kitereli csoportját a tornateremböl, és igyekszik workshop cimszóval valami tevékenységet folytatni, amitöl minden ragasztós és festékes lesz, és alapvetöen az oztálytermen belül zajlik. 
  22. Rájön, hogy semmi nem úgy néz ki, mint a leíráshoz csatolt képen.
  23. Eltávolítja a ragasztót 8 gyerek hajából, és kettö füléböl
  24. Eltávolítja a maradék ragasztót a saját hajából.
  25. Megpróbál higgadtan válaszolni a szülö kérdésére
  26. Megismétli válaszát türelmesen
  27. Ugyanezt elmondja a másik szülönek is
  28. Nem felejti el hazaküldeni Q-t, T-t és Z-t. Ja nem. S-t, Y-t és K-t
  29. Letereli a megmaradt gyerköcöket az összevont osztályba
  30. Ezalatt elküld újabb pár mutatóujjat szappanos Wellnessre
  31. Türelmesen válaszol a már háromszor megválaszolt kérdésekre
  32. Ugyanezt elmondja a szülöknek is.
  33. Elmagyarázza 20 gyereknek, miért nem lehet ma már a tornaterembe menni
  34. Összeszedeti a szanaszét heverö játékokat
  35. Megkeresi az elhagyott papucsokat/pulcsikat/tornazsákokat/velociraptor leleteket
  36. Szépen megvárja, ahogy elfogynak a gyerekek. 
  37. Felhivja I édesanyját, hogy a gyerek menne már haza, mi meg tulajdonképpen már fél órája zárva vagyunk
  38. Közben megvárja amig a gondnok körbesöpri az el nem hozott gyerköcöt. 
  39. Megvárja szülöt, aki zavarodottságában rossz ajtón rongyol be.
  40. Összeszedi az elfelejtett játékokat, és elindul hazafelé
Tovább a blogra »